SOKK - A halál bekövetkeztekor a legtöbben tagadással reagálnak: "Ez nem lehet igaz". Gyakran megerősítést kérnek másoktól is ("ugye, nem halt meg?"), jeleket keresnek arra, hogy szerettük még él ("mintha megmozdult volna", "de hiszen még lélegzik"). Amikor tudatosul a halál ténye, a legtöbb ember nem is "szomorúnak", hanem inkább érzelmileg bénultnak, üresnek érzi magát. Ez az időszak néha csak percekig tart, de néha órákig - ritkán napokig.
KONTROLLÁLTSÁG - A temetéssel kapcsolatos ügyintézések arra kényszerítik a gyászolót, hogy a hivatalos ügyekre figyeljen. Ez a feladat azonban nagy megpróbáltatást jelent. Ilyenkor sokan tehetetlennek érzik magukat, önbizalmuk csökkenését élik át. Ebben az időszakban egyesek túlságosan passzívak, mások fokozott tevékenységgel próbálják elterelni figyelmüket érzéseikről. Gyakran ilyenkor tör először felszínre a haláleset miatt érzett düh, a vádaskodás, ingerlékenység, bizalmatlanság. Ez az időszak általában a temetésig tart.
TUDATOSULÁS- A temetés utáni hetek a gyász legnehezebb időszakát jelentik, a temetés után egyre fájóbban tudatosulnak az addig visszafojtott érzések. Ezek váratlanul, kontrollálhatatlannak tűnő módon és kavarogva bukkanhatnak fel. Gyorsan válthatják egymást a szomorúság, magány, tehetetlenség, megsemmisültség, kiüresedettség, félelem, szorongás, kilátástalanság, céltalanság érzései.
Még a kellemes élmények is fájdalommal telivé válnak. Sokakban dühöt vált ki, hogy a világ továbbmegy - miközben ő már nem lehet itt. A felerősödő harag azonban irányulhat például az egészségügyi dolgozókra Istenre vagy magára az elhunytra is. A harag önmagunk ellen fordítása a bűntudat, az önvádlás, amely az idő előrehaladtával eleinte egyre erősebbé válhat - irányulhat akár az elkövetett, akár a meg nem tett dolgokra. A gyermekek például gyakran azt gondolják, hogy saját gondolataik, rossz kívánságaik idézik elő a halált. Sokaknak úgy tűnik, hogy érzékelik is a halott jelenlétét - nem szimbolikus formában, hanem valóságosnak tűnő módon: hallani vagy látni vélik őt. Nagyon fontos tudnunk, hogy mindezek a gyász gyakori, normális velejárói, egyáltalán nem az "őrület" jelei. A gyásznak ez a leghosszabb és legnehezebb időszaka, amely hónapokon keresztül tart. Tünetei kezdetben erősödnek, később kissé enyhülhetnek, majd újra visszatérnek. Ez a hullámzás a gyász egyik sajátossága.
ELFOGADÁS - Ez a szakasz nem különíthető el élesen az előzőtől, hiszen a veszteség tényének elfogadása a korábban leírt folyamatok során történik. Egy idő után azonban bizonyos tendenciák felerősödnek, előtérbe kerülnek - s ez az időszak már nem teljesen olyan, mint az előző. A váratlanul felbukkanó, kontrollálhatatlannak tűnő érzések és gondolatok helyét egyre inkább a tudatos emlékezés veszi át. A fájdalmas emlékek mellett egyre több már a szép emlék is. A gyásszal kapcsolatos tünetek erőssége már enyhébb, mint a kezdeti időszakban.
FELDOLGOZÁS - A gyász feldolgozása az élet újraszervezését jelenti. A gyász akkor tekinthető "feldolgozottnak", ha a gyászoló képessé válik arra, hogy életét folytatni tudja - immár együtt élve azzal a tudattal, hogy ezt szerettének hiányában kell megtennie. Míg a gyász korai szakaszában a gyászoló még úgy érezte, hogy az elhunyt valamilyen formában még itt van vele, ebben az időszakban már belső emlékképként gondol rá. (Ami nem zárja ki azt a hitet, hogy valahol, valamilyen formában a lelke továbbra is létezik - de ilyenkor a hozzátartozó már tudja, hogy ez nem fizikális szintű létezés.). Visszatér a világ iránti nyitottság is: felelevenedhetnek, megerősödhetnek régebbi kapcsolatok, s ebben az időszakban a legtöbben már nem zárkóznak el az új emberi kapcsolatoktól sem. Felerősödik a jövőre irányultság: míg a gyász kezdeti időszakában a gyászoló csak a múltra tudott gondolni, később csak a jelenben élt, ebben az időszakban már újra képes terveket szőni, s ezeket megvalósítani.
Fleisz Kinga pszichológusnő elérhetőségéért írjon bizalommal a szatmar@szatmar.ro e-mail címre.
